1.fejezet - A kezdet

Sziasztok! Itt az első fejezet! Én bétáztam le, Ivi írta.
Olvassátok el, szerintem nagyon jó lett!
Ivi nagyon jó vagy! Csak szerény.(:
Puszi, Lana.


- Hallom Amerikába mész Bells Cica. - huppant le az ágyamra Félix.
- Félix szállj le az ágyamról. És akkor mi van ha igen? - rángattam le az ágyról.
- Hogy vette rá Carlisle-t Aro, hogy fogadjanak be? Nem semmi, hogy igent mondott. Sokat kellett győzködnöd?
- Tudod, hogy minden álmom, hogy eltűnjek Volterrából. És örülök, hogy Apu végre megengedte, hogy elköltözzek. És ezer hála Carlislenak, hogy befogad. Bár kicsit félek, hogy mit fognak szólni hozzám. Tudod nem könnyű a Volturi legfőbbének a lánya lenni.
- Jaj Bella. - ölelt át. - Nem lesz semmi baj. Ha meg nem tetszel nekik az az ő bajuk. Szerintem kedves, okos és aranyos lány vagy. De gyere, mert lekéssük a repülőt. Aztán itt maradsz. - nevette.
- Azt már nem. - löktem el magamtól és húztam ki az ajtón.
Tegnap elbúcsúztam mindenkitől, mivel ma nagy vadászatra mentek és csak Félix maradt velem, hogy kivigyen a reptérre. Aro limuzinjával mentünk. Mivel úgy vezet mint egy őrült gyorsan elértük a repteret. Bár ez a vezetés meg se közelíti az én gyorsaságomat. Emlékszem. Mellettem még Dem is könyörgött, hogy lassítsak. Pedig ő a második leggyorsabban vezető Volturi. Már a terminálon álltunk. Félix itt búcsúzott el. Újra megölelt, de most sokkal erősebben.
- Vigyázz magadra Cica. Nem szeretnélek hamuként visszakapni. És minden este felhívsz! Nem elég két naponként. Naponta! Érted? Vigyázz magadra. Mert Aro a fejemet veszi ha bajod esik. És. Na elég. Ez már marha csöpögős. Irány! És légyszi. Ne nézz hátra. Kérlek!
- Hiányozni fogsz Félix. Gyere el látogatóba amint tudsz. - öleltem vissza majd elengedtem.
- Várj. Ez ajándék. A DVD-t csak Cullenéknél nézheted meg. Ezt pedig. - vett elő egy gyönyörű karkötőt. -Arotól, Sulpiciatól, Caiustól, Atheodorától és Marcustól kapod.
Felkapcsolta a karkötőt. Sima lánc volt amin kis jelképek voltak. Szívek, denevérek és kis V betűk. Egyszerűen gyönyörű volt. Ha ember lennék most tuti zokognék.
A DVD-t a többiektől és persze tőlem kapod. Vigyázz magadra! Szia!
Nem mertem rá nézni. Elvettem a DVD-s dobozt és elindultam a beszálló kapuhoz. Nem bírtam ki. Hiába ígértem meg, hogy nem nézek vissza. Megszegtem. Visszanéztem, de Félixnek már hűlt helye volt. Fájt. Fájt elszakadnom Olaszországtól. Volterrától. A Volturitól. A családomtól. De muszáj. Én nem ez vagyok. Én nem bírok egy palotába bezárva élni. Emberek közé akarok menni. Ember akarok lenni. Vagy csak beilleszkedni. Akarom. Akarom az életet. Nem bírok tovább embert ölni. Nem. Nem fogom. Erős maradok. Anyám emlékére esküszöm. Megváltozom. Innentől nem Isabella Volturi vagyok. Újra ember leszek. Újra. Holnaptól új ember leszek.

A repülő út elég hosszú volt. És kicsit féltem is. Féltem, hogy nem fognak kedvelni. Hogy utálni fognak. Bekapcsoltam az övem. A látszat kedvéért. Hisz ha lezuhanunk, legfeljebb a ruháimnak lenne vége. Majd leszálltunk. Lassan ballagtam ki a reptérre. Már a kapun sétáltam mikor meghallottam a nevem.
Isabella! Itt vagyunk. - a hang felé kaptam a fejem.
Egy fekete hajú alacsony vámpírlányt láttam meg. Mellette 2 felnőttel. Gondolom Carlisle és Esme. De a lányt nem ismerem. Épp feléjük mentem mikor valaki elállta az utamat. Felnéztem rá. Egy fekete hajú alak volt. Nevetett. Majd felkiálltott, de úgy, hogy a mellettünk menők messzebb húzódtak.
- Megtaláltam! - majd elkezdett húzni Carlisleék felé.
- Hé! Ne tapizz, baromarcú. - léptem el mellőle.
- Hogy kinyílt a csipád, kis csaj. Azt hittem egy hercegnő nem beszélhet így. - nézett rám kidülledt szemekkel.
- Ez nem ér. - lépett mellém egy szőke vámpír.
- Ez van Jasper. Az a bajod, hogy alacsony vagy. - morogta a medveszerű pasi.
- Szerintem be kéne mutatkoznunk Isabellának, mielőtt megtámad minket. - mondta a szőke.
- Ho… - kezdtem volna, de ekkor a fekete hajú törpe rám ugrott és átölelt.
- Alice. Isabella most biztos meg van rémülve te pedig ráugrassz? Tudom, hogy örülsz, de akkor is nyugalom. Jasper kérlek. - jött oda Esme.
A fekete hajú törpe leszállt rólam és szégyenkezve lesütötte a szemeit.
- Köszönöm Mrs. Cullen. És kérem hívjanak Bellának. Azt jobban szeretem.
- Persze Bella. Én Carlisle vagyok. A feleségem Esme. A gyerekeink: Jasper, Emmett és Alice.
- Örvendek Mr. Cullen. És sziasztok. - néztem a gyerekeikre.
- Úgy örülök, hogy eljöttél Bella. Nagyon jól fogjuk érezni magunkat. Majd négyen elmegyünk vásárolgatni. Mi leszünk a négy muskétás csaj. - nevette.
- Négyen? Figyi Alice. Szerintem elszámoltad magad. - néztem rá.
- Oh, hát Rose otthon maradt.
- Értem.
- Szerintem induljunk. - javasolta Carlisle és elindultunk a kijárat felé.
A parkolóban egy Volvó és egy Mercedes állt. Carlisle a Mercedeshez ment. Engem viszont Alice a Volvó felé kezdett húzni. Már mind beültünk. Emmett ült a kormánynál.
- Nem vezethetnék én? - kérdeztem félve.
- Hé Em. szerintem Bella 15 perc alatt hazaér. - nevette Alice.
- Rendben. Ha én nyerek és 15 percnél később érünk haza akkor rá kell nyitnod Carlisle-ékra. - mondta Emmett.
- Rendben, de ha előbb akkor Rosalie kedvenc fehérneműjével kell mosnod a kocsidat. Előtte. A francia csipkéssel. - nyújtotta a kezét Alice.
- Rendben. - egyezett bele Emmett. - Amúgy még én se érek haza 15 perc alatt. Legalább 20 alatt igen. De egy kislány nem hiszem, hogy odaérne.
Ekkor teli voltam. Kiugrottam a kocsiból és vezető üléshez mentem emberi tempóban. Majd kihúztam Emmettet és én ültem be a sofőr ülésre.
- Kösd be magad. - morogtam a mellettem ülő Jasperre.
- Adj neki Bella. Ne kíméld a kocsit! - nevette Alice.
Ahogy beszállt Emmett, tövig nyomtam a kocsit és kifaroltunk. Nem ismerem a féket, ha kocsiról van szó. Alice navigált én pedig vezettem. Se Emmett, se Jasper nem tudott megszólalni. Valami erdei útra tértem majd megláttam a fehér házat. Két centire álltunk meg a garázs ajtajától.
- 12 és fél perc! - kiáltott fel Jasper.
- Nem. - üvöltötte Emmett.
- Ez az. - nevette Alice.
Ekkor kirobbant a ház ajtaja. Majd az ajtóm is kinyílt. Egy bronzvörös hajú fiú a karomnál fogva rántott ki.
Normális vagy? Tönkre akarod tenni a kocsim? - kiabált.
Ez ki? Mit fogdos? Róla nem beszéltek. Lehet, hogy ellenség. Hátra ugrottam és vadászállásba lapultam. A szemeimet vörös köd lepte el. Ekkor Alice állt elém és feltartott kézzel jelezte, hogy nem akar bajt.
- Semmi baj Bella. Ő a testvérem Edward. A Volvó az övé. Nem akart bántani. Jól vagy? - kérdezte.
- Semmi baj. Csak adj időt lenyugodnom. -suttogtam.
- Majd én segítek. - szólt Jasper és megölelt.
Hiper gyorsasággal terjedt szét testemben a nyugalom és a szeretet. Majd a bűntudat és a szégyen.
- Nincs miért szégyenkezned, sem bűntudatodnak sem kéne lennie. Nem te mentél először Edwardnak. - mondta Jasper.
- Köszönöm Jasper. - suttogtam.
- Szívesen. Gyere beljebb. Megmutatom neked a házat. Te pedig mesélsz magadról. Rendben? - kérdezte.
- Rendben. Várj! Nincs egy DVD lejátszótok? Tudod kaptam ajándékba. És azt mondták csak akkor nézhetem meg, ha ideértem. És hiányoznak. - mondtam.
- Persze, hogy van. A nappaliban. Gyere! - karolt belém Alice.
Többet nem is néztem Edwardra. Inkább foglalkoztam olyanokkal, akik örültek annak, hogy itt vagyok. A nappali tágas volt és családi. Volterrában minden hideg és kő fedi. De itt mintha az ellentéte lenne. A nappali közepén egy hatalmas kanapé állt sok fotellel. Vele szemben pedig egy plazma TV. Alice elhúzott a kanapéra és lenyomott rá. Majd elvette tőlem a DVD-t és betette a gépbe. Valamit kapcsolgatott majd Alec arcát láttam meg a TV-ben. A szobámban állt. Pontosabban az ágyamon ugrált.
Drága Bella. Mivel tudjuk, hogy nagyon fáj, hogy a mi tökéletes személyünk nincs melletted ezért felvettünk néhány dolgot. Ebédeket. Beszélgetéseket. Játékokat. Ó és a fürdőd is felvettünk egy-két dolgot. Bár Félix ellenezte, de rávettük. Még nem tudom, hogy milyen, de tuti hiányozni fogsz. És most mennyünk Félixhez.
A kép eltűnt majd Félix arca látszott.
- Igen Bella Cica. Jól látod. Betörtünk a szobádba. Ami azt illeti ma Sulpicia elcsalogatott téged Heidivel vásárolni. Így mi simán turkálhattunk. Dem kedvenc része a fehérneműk voltak. Na mindegy. Szóval elemzést végeztem. Gondolom a Cullen család néhány tagja jelen van. Na most skubizzatok. Eddig a kezed 163-an kérték meg. Ebből 163-at felpofoztál. Én személy szerint 28-at kaptam. Eddig csak egy férfi fordult meg az ágyadban. Az is én voltam. De én is csak azért mert tudom, hogy utolsó nap le fogsz onnan ráncigálni. Jaj. A fene. Kettő. Mert Alec épp ott fekszik. A Volturi őrségéből ami 362 fő. Te 362 főt vertél meg. Plusz Caiust. Hehe. Azt nem felejtem el. Miattad 67 falat. 23 ajtót és 10 szobát kellett felújítani. A trón termet 100%-ig leamortizáltad. Az erdő 64%-a pusztul ki miattad. És majdnem mindig egy szót mondasz. Kitalálod mi az?
- Felvágós. - suttogtam.
- Felvágós. Pedig én vagyok a világ legegótlanabb, legtörékenyebb és legjobb pasija. De most te vagy a téma. Szóval a hülye száguldozásod miatt. Engem legalább ezerszer leordított Aro. De itt a bosszú ideje. Elmondom mi lesz ha haza jössz. A fehérneműs szekrényedet szétosztogatjuk és a szobádat rockeresre festjük. Ezek után. Láncokat és kínzó eszközökkel feltöltjük a szobádat. Jaj Alec! Dem szerzett ostort?
- Igen. - hallottam meg Alec hangját.
- Oké. Tudjuk, hogyha hazajössz ezt nagyon megbánjuk. Ami azt illeti már van végrendeletem. És most kapcsold ki a Tv-t. Minden héten küldünk egy videót. Vigyázz a karkötődre. Szeretünk. Puszi.
Majd elsötétül a kép.
Én is. - mondtam.
Csak most vettem észre, hogy Carlisle-ék is megérkeztek. Emmett majd megpukkadt a röhögéstől. Ekkor pillantottam meg egy szőke vámpírt. Gyönyörű volt. Sokkal szebb, mint Heidi.
- Szerintem mi még nem ismerjük egymást. - mosolyogtam rá.
- Addig jó neked. - morogta majd eltűnt.
- Bocsáss meg Rosalie-nak. Ő ilyen. Bella talán korai, de holnap iskola van. Talán Alice megmutathatná neked a szobád. A könyveket beszereztük és beirattunk. - mondta Carlisle.
- Köszönöm. - néztem rá.
Ekkor megcsörrent a telefonom. Gyorsan előkotortam a farmerem zsebéből. Valami ismeretlen csengő hangja volt. A kijelzőn ez állt: Apu.
- Apám az. Kimennék a levegőre, ha nem baj.
- Persze. Menj csak. - mosolygott rám Esme.
Kifutottam az erkélyre és felnyitottam a telefont.
- Szia Apu. - kezdtem.
- Szia Kicsim. Milyen ott? Jók hozzád a Cullenek? Minden rendben?
- Nyugi Apu. Imádok itt lenni. Alice olyan kedves. És Emmett és Jasper is. Carlisle meg Esme pedig olyan rendesek. Annyira boldog vagyok.
- És Edward? Ő még ott van? Róla miért nem beszéltél?
- Edward. Ő. Kicsit fura. Olyan gyerekes. Csak ezért nem.
- És úgy tudtam valami Rosalie nevű lány is lakik ott.
- Igen. Rosalienak és nekem nem egyforma stílusunk. Csak ennyi. És ő ma nincs itthon. Még nem beszéltem vele.
- Tudom, hogy hazudsz. Rossz színésznő vagy.
- Apu, kérlek. Én tényleg szeretek itt lenni. És nem várhatom el, hogy mindenki szeressen. Csak be akarok illeszkedni. Ennyi. Légyszi Apu. Én. Én itt akarok maradni. Jó itt.
- Rendben Bella. Ahogy gondolod. Ma ne hívd Félixet.
- Miért?
- Mondjuk úgy büntetés. Vigyázz magadra Bells. Szeretlek.
- Én is szeretlek. - válaszoltam majd letettem a telefont.
- Miért hazudtál? - halottam meg egy gyönyörű hangot mögülem.
Edward lépett mellém. A karunk összeért. Én pedig ösztönösen elléptem mellőle. Felültem a párkány félére és csak néztem előre.
- Mert nem érné meg Aput ezzel strapálni. Így is sok gondja van.
- Nagyon kedves vagy vele. Mintha az igazi apád lenne.
- Nem akarok beszélgetni. - szálltam le és indultam meg befelé.
De Edward elállta az utamat.
- Miért nem hallom a gondolataidat?
- Mert nem akarom. - mondtam.
Kikerültem és bementem a házba. Amint beléptem Alice ugrott elém.
Gyere. Megmutatom a házat.