3. fejezet - Fájó múlt

Na Sziasztok!
Ugye, mondtam, hogy felrakom!
A negyedik fejezetet, Ivi elkezdte, de én fogom végigírni, tehát közös munka lesz!:D
Ennyi lenne a közlendőm, jó olvasást!


Edward segített a háziban, én pedig cserében meséltem neki Olaszországról. Lassan beesteledett, és a többiek, és Carlisle is hazaért. Így Esme feljött, és lehívott bennünket. Vagyis csak engem mert a többiek már lent vártak a kanapén. A fotelben Emmett és Rosalie ült. A jobb oldali kanapén Alice, Jasper és Edward a bal oldalin pedig Carlisle. Mi újdonsült apukám mellé ültünk. Először Carlisle szólalt meg.
- Bella, ha közénk új személy érkezik, meg szoktam kérdezni tőle, hogy mire emlékszik az emberi életéről, ki és hogy változtatta át, meg persze tőled, hogy milyen a vámpír életed. Szóval mesélnél nekünk?
- Szívesen, de az én történetem nem egy boldog regény. - sóhajtottam.
- Ahogy egyikünké sem Bella. Kérlek, örülnék, ha elmondanád. - mosolygott rám Alice.
Mélyet sóhajtottam majd visszautaztam az időben.
- Nem emlékszem az emberi életemre. Aro megszerezte a régi naplómat és a kórházi kartonomat. Onnan tudom, hogy ki vagyok. 1900-ban születtem, Chicagoban. Az emberi nevem Isabella Swan volt. Édesapám Charlie Swan volt. Ő volt a rendőrkapitány. Édesanyám Renee Swan volt. A kórlapok szerint elég sok balesetem volt. Mondhatni két bal lábas voltam. És barna szemeim voltak. Egy nap az erdőbe mentünk piknikezni. Volt egy kedvenc rétem és addig nyaggattam anyuékat, míg oda nem mentünk. Szóval végül is, anyuék miattam haltak meg. - kezdtem el bőgni. - Ha… Ha nem mentünk volna oda akkor végig élték volna az életüket. De én nyafogtam. Pont egy Volturi csatába csöppentünk. A… A… Románok megölték a szüleimet. És engem is megöltek volna, ha Eleazar nem véd meg.
- Eleazar? - kerekedett ki Jasper szeme.
- Igen. Akkoriban még Eleazar Volturi volt. És látta, hogy különleges képességem van. Félix elvitt onnan Volterrába. Apu, Marcus és Caius is ott voltak. Félix elmagyarázta nekik, hogy hogy-hogy itt vagyok. Addig Anyu rendbe tett. Majd mikor mindenki visszatért Eleazar elmagyarázta a tehetségemet.
- És mi az? - kérdezte Carlisle.
- Van egy pajzsom. Ami minden elmebeli támadástól megvéd. Mint a gondolatolvasás. - mosolyogtam Edwardra. - Ezt teljesen el tudom tüntetni, vagy akár tágítani, és így megvédeni a körülöttem lévőket.
- Szóval, ha, akarnád, látnám a gondolataidat? - csúszott Edward a kanapé elejére.
- Ha akarnám igen. De nem akarom. - válaszoltam.
- Bella, kérlek, folytasd a történetet. - szólt közbe Carlisle.
- Aro változtatott át. Két napon keresztül tartott az átalakulásom. Mint mindenkinek, nekem is borzalmas fájdalmakat kellett átélnem. Félix szerint nem kiabáltam. Meg se mukkantam. Sulpicia végig mellettem volt. Már azt hitték elrontottak valamit, amiért nem ordítottam. Aztán felébredtem. Sulpicia és Aro lányukként szerettek, és örökbe fogadtak. Néhány nap múlva Félix, Demetri és Alec beállítottak a naplómmal. Amiben elég dolog volt, hogy megutáljam, azt ami vagyok. Gyűlölöm, hogy vámpír lettem. Mindörökké bánni fogom, hogy odamentünk arra a rétre, és, hogy átváltoztattak. Én tettem tönkre 4 ember életét. És ezt sose fogom megbocsátani magamnak.
- Jaj, édesem. - ölelt át Esme. - Sose hidd ezt. Ha, nem változtattak volna át, akkor most nem ismernénk egymást.
- Várj! Azt mondtad 4 ember életét tetted tönkre. De te csak anyádról és apádról meséltél. Talán nem tudsz számolni? - csúfolódott Rosalie.
- Biztos elfelejtettem megemlíteni Anthonyt. - suttogtam.
- Anthony? Ki az az Anthony? - kérdezte Edward.
- Anthony a vőlegényem volt. A naplómban olvastam róla. A teljes nevét nem tudom mindig Anthony-nak hívtam vagy Anthony M. - nek. Keveset tudok róla. Csak egy-két szó szól arról, hogy néz ki. Zöld szeme volt és barna haja. Semmi többet. Néhány találkozásunkat is leírtam. Sose voltam ábrándozó, de úgy tűnik az a fiú volt az életem. Az átalakulás után egy évvel Elszöktem otthonról és Chicago-ba mentem, megkeresni. Minden Anthony nevű férfit megkerestem, de a legtöbben vagy túl idősek voltak vagy túl fiatalok. A kórházakban is jártam. De akkoriban tört ki háború. És nem találtam meg. Ezért megfogadtam, hogy soha se leszek szerelmes. Mert akkor eltipornám Anthony emlékét. És megérdemlem a szenvedést és az egyedül létet. - fejeztem be a történetemet.
- Szerintem Anthony se akarná, hogy ostorozd magad. - mondta Rosalie.
Ledöbbentem. Rosalie tényleg kedves volt hozzám? Nem szólt le és kedveset mondott.
- Kösz Rosalie. - mosolyogtam rá.
- És a vámpíréleted? Az milyen? Mesélj magadról. - kérdezte Carlisle.
- Hát elég boldog mégis borzalmas. Aro nem enged el sehova egyedül. A kapun kívül csak felügyelettel mehetek. A szobám előtt mindig van egy őr. És minden léptemet lesik. És persze ott van Félix, Demetri és Alec. Hát kiborítóak. Egyszerűen az agyamra mennek. Mindig szivatnak. De imádom őket. Nélkülük nem lenne Volterra. És persze Renata és Heidi a világ legjobb barátnői. Nem is beszélve Alissonról. Ő világ legtökéletesebb testvére.
- Ki az az Alisson? - érdeklődött Alice.
- Alisson, Caius leszármazottja. Vagyis csak rokonok. Sose felejtem el milyen ember volt. Tudod Alice nagyon hasonlítotok. Ő is ilyen izgő-mozgó. Sose fejtem el az első napját. Mikor Volterrába jött. Addig akaratoskodott, míg nem vezették Caius elé. Apu, Marcus, Caius és én a trónteremben beszélgettünk mikor Renata bevezette Alissont. Borzalmasan hasonlítottak. Mindkettőnek szőke haja van és Al-nek aranyos nevető ráncai még ma is látszódnak. Alisson azt mondta, hogy ő Caius rokona és szeretné megismerni, mire Caius kijelentette, hogy ő nem rokona egy libának. Erre Alisson bőgve kirohant a teremből. Viszont út közben találkozott Aleccel. És hát Alec elég rég ivott és Alissonra támadt. Sajnos nem tudtuk máshogy megmenteni. Át kellett változtatnunk. Neki 3 napon keresztül folyt. Aztán eltiltották Alectől. Viszont Alisson nagyon kíváncsi volt arra a személyre, aki meg akarta ölni. Én pedig a legjobb barátnője és testvére vagyok. Így segítettem neki. Az egyik küldetésre Jane helyett Alisson ment el Aleccel. Alec mindaddig nem jött rá, hogy nem a testvérével van, míg meg nem támadták őket a Roman Cover tagjai. És Alisson tehetsége, hogy felerősíti valaki tehetségét. Például ha hozzám ér, akkor a pajzsomat annyira tudom erősíteni, hogy a végén fizikai pajzs is lesz. Így Alec egy gondolatára örökké megvakította azokat a vámpírok. Tudtommal Alec ott csókolta meg először Alissont. Caius nem jött rá, hogy Al elszökött. De egy nap arra léptem be a trónterembe, hogy Alisson ordibál és Caius csak szótlanul ül. A végén kiderült, hogy Al épp akkor mondta el, hogy halálosan beleszeretett Alecbe. És nagyon szép pár lett belőlük. Hisz Alisson csak 15 éves és így is alacsony. Bár össze még nem házasodtak, de mindenki tudja, hogy Al nem hagyná el Alecet. Őt legalább már nem zaklatják a kérők. - nevettem.
- Miért? Miért olyan nagy dolog, ha valaki elvesz, téged vagy Alissont? - szólalt meg Emmett.
- Jaj, Emmett. Gondolom, nem tudod, mi történik, ha elveszel egy Volturi hercegnőt. - nevettem. - Ha valaki elvesz engem vagy Alissont, az automatikusan bekerül a hármak közé. Ő is Volturi vezető lesz. Szóval végül is kihasználnak minket. Vagyis már csak engem. Még Románok is meglátogattak. Félix még számolta is, hogy hány kérőm volt. De én a 100 - nál abba hagytam.
- És mi van, ha te nem akarod a házasságot? - nézett rám félve Esme.
- Az senkit sem érdekel. Utána persze elválhatok, de ő vezető marad. Bár ez soha se fog megtörténni. Mivel én mindig nemet mondok. Soha nem megyek férjhez. - jelentetem ki.
- Soha se mond, hogy soha. - kuncogta Alice.
- Mi? Láttál valamit Alice? - pattantam fel.
- Nem csak megjegyeztem. Nyugalom Bella. - mosolygott.
- Mesélj magadról még Bella. Mi a kedvenc színed? Milyen zenét szeretsz? Mi a kedvenc tantárgyad? - lelkesedett fel Esme.
- A kedvenc színem az ibolya és a kék. Nem szeretem a rap-et, de van, amit meghallgatok. Jobban szeretem a lassú, szerelmes zenét. A biológia a kedvenc tantárgyam.
- Miért voltál szomorú mikor azt mondtad kék? - szólt közbe Jasper.
- Mert Anthony kedvenc színe volt a kék. - mosolyogtam rá. - És a kedvencem Schubert-től az Ave Maria és Debussytől a Claire de lune.
- A Claire de lune-t én is szeretem. -mosolygott rám Edward.
- Bella. Nem tudom mit hallottál Arotól, de a környékünkön alakváltók élnek. És mi békét kötöttünk velük. Szóval mi nem ölhetünk embert. Cserébe ők nem támadnak meg minket. És Bella La Pushba se mehetünk. Van egy határvonal, amit megmutatunk, és azon nem mehetünk át. Ezt holnap megmutatjuk. És holnap találkozunk is a farkasokkal. Ezért is kérlek, hogy most menj el vadászni. És köszönjük, hogy elmondtad a történetedet. - mondta Carlisle.
- Persze Carlisle. Nagyon szívesen osztottam meg veletek. Ki kísér el vadászni? - néztem körbe.
Emmett egyből felpattant és így Rosalie kecsesen a földre esett.
- Én megyek veled kiscsaj.
- Hé. - nyögte Rosalie.
- Oh. Bocsáss meg Rose bébi. - kapta fel Emmett.
- Én is elmennék megnézni, hogy milyen a technikád. - bólintott Jasper.
- És én is. - pattogott Alice.
- Edward neked se ártana elmenned. Már 1 hete nem vadásztál. - aggodalmaskodott Esme.
- Persze én is megyek.
- Akkor induljunk. - tapsikolt Alice majd megragadta a karom és kihúzott az erdőbe. - Gyerünk már Bella futás. Sose érünk oda.
- Hova? - kérdeztem.
- Sehova. - vágta rá. - Indulás.
Esélyem se volt kiszedni belőle, mert már le is hagyott. Még jó, hogy én vagyok Volterra leggyorsabbja. Pillanatok alatt beértem Alice-t és le is hagytam. Csukott szemmel rohantam. Nem volt képes tartani velem a tempót. Ahogy senki se eddig. Mindig élveztem a futást. A sebességet. Ahogy a hideg levegő az arcomba csap.
- Csak ennyit tudsz? - hallottam meg egy hangot mellőlem.
Kinyitottam a szemem és Edward arcát láttam meg 2 lépésnyire tőlem. Lehetetlen. Tudta velem tartani a tempót. Még senki s volt képes rá.
- Csak nem akarlak a porig alázni. - mosolyogtam.
- Vagy csak félsz, hogy én aláználak a földig. – jaj, imádom azt a féloldalas mosolyt.
- Akkor verseny. - morogtam.
- Verseny. - helyeselt. - A célban megvárlak.
- Ne várj. Már ott leszek. - mondtam majd felugrottam a fára.
Mindig gyors voltam, de a fákon még annál is gyorsabb. Mint egy leopárd. Ezért is hív Félix Bella Cicusnak. Pedig, hogy utálom. Mindig leszidtam, ha így hívott. És mégis úgy hiányzik, hogy halljam, hogy Bella Cica. Úgy tűnik Edwardot lehagytam, mert még azt a Napsugár illatot sem érzem. Épp ezen gondolkodtam mikor valami morgásra lettem figyelmes. Egy farkas állt alattam. Nem is kicsi, ha úgy nézzük. Barna szőre volt és elég éles fogakkal vicsorított rám. Aztán felugrott és lelökött a fa ágáról. Nagy puffanással találtam magam a földön. Rögtön felugrottam és védekezően magam elé tettem a kezem.
- Kérlek, várj! Cullen vagyok. Nem akarok bajt. Te biztos az egyik alakváltó vagy. Engem holnap akarnak bemutatni. Légyszives! Nem szeretnék bajt. - győzködtem.
De úgy tűnik nem sikerült meggyőznöm, mert tovább vicsorgott. Elkezdett körözni körülöttem. Majd hirtelen rám ugrott. Persze azt hiszi, hogy majd hagyom magam. Végül is ő támadt előbb. Nekem meg meg kell védenem magam. Így én is morogni kezdtem és lelöktem magamról úgy, hogy egy szemközti fának esett, ami gyökerestül kidőlt. Amint a földre került elrugaszkodott és újra előttem termett.
- Bella, merre vagy? - hallottam meg Alice kiáltását, de nem tudtam válaszolni.
A farkas megint megütött, és én is egy fának estem. Fölém került és harapni kezdett. Szerencsére még időben előre tettem a karom. Így azt harapta meg. Borzalmasan fájt, de a düh teljesen ellepte az agyam és a maradék erőmet összegyűjtve a szíve tájékán ütöttem meg, amitől elszállt. Én most már támadó állásban álltam. Épp, a kezem vettem vizsgálatba, mikor valami fájdalmasat éreztem a hátamban. A nyakamtól a fenekemig négy hosszú karomnyom maradt. A fájdalomtól nem bírtam ezért felsikítottam. Iszonyatosan fájt.
- Bella. - kiabálta Edward.
Ekkor eluralkodott rajtam az ösztön. Nem érdekelt senki és semmi. Csak a célpont. Akit meg kell ölnöm. Futva elindultam az egyik nagy törzsű fa felé. Éreztem, hogy a farkas követ. Biztos azt hiszi elmenekülök. Heh. Majd pont én. Épp elértem a fát. A farkas felemelte a mancsát, hogy lecsapjon rám. Még jó, hogy Félix tökéletes tanár. A jobb lábammal felléptem a fa törzsérre és felfutottam rá. Majs mielőtt elértem volna az első ágát, hátra ugrottam így a farkas mögött teremve. Hihetetlen gyors voltam. Megérte az a száz év gyakorlás. Félguggoló állásba álltam és bal lábammal kigáncsoltam az állatot.
- Bella. - suttogta Alice.
Csak most pillantottam hátra. Mind a négyen ott álltak és engem néztek. Alice. Amilyen kis törékeny, még baja eshet. Gondolkodás nélkül elkezdtem feléjük cigánykerekezni. A lehető leggyorsabb tempómban tettem ezt. Hisz ha Alicenek, vagy valakinek baja esik az csak az én hibám lesz. Egy lépéssel Alice előtt védekező állást vettem fel és felmorogtam. A farkas csak most szedte össze magát és felém kezdett futni. Újra felmorogtam. És éreztem, ahogy az adrenalin betölti a testem. Az izmaim megfeszültek és a tökéletes távolságra vártam.
- Leah. Bella velünk van. Hagyd abba. - lépett előre Edward.
Ez megőrült? Meg akar halni? Nem. Gyerünk, Bella mentsd meg! Ekkor Edward elé ugrottam. Talán 30 lépés távolság volt közöttünk. Pont jó volt a távolság. Így felugrottam. Legalább 10 m magasra és egyenesen a farkasra ugrottam. A hátán ültem és már épp haraptam volna mikor morgásra lettem figyelmes. A jobb oldalamon még több farkas állt. Vagyis csak három. Előttük pedig Emmett és Jasper. Viszont a legfurcsább az volt, hogy nem éreztem, hogy Edward a derekamnál fogva ráncigál le arról a büdös dögről. Engedtem neki.
- Fogd le! - mondta Jasper.
Majd Edward átkarolta a karjaimat és a csípőmet. Nem értettem miért teszik. Hisz őket sose bántanám. Soha.
- Nem kell. Nem lesz semmi baj. De Edward. Most azonnal vidd haza. Csúnya karmolásnyom van a hátán. - mondta Alice
Eddig észre se vettem a fájdalmat, de minél nyugodtabb vagyok, annál jobban fáj a marás nyoma. De visszatartottam feltörő sikolyaimat. Edward a karjaiba kapott és futni kezdett a Cullen ház felé. De fájdalmaim már oly mértékben eluralkodtak bennem, hogy muszáj volt levezetnem. Így Edward karját szorítottam.
- Nyugalom Bella. El fog múlni. Carlisle elmulasztja. - suttogta nekem.
Egész úton simogatta vagy a hajam vagy a karom, de nem zavart. Nagyon örültem annak, hogy mellettem van. Aztán valami világost láttam és már a Cullen házban álltunk.
- Uram Isten! - sikította Esme, aki a nappaliban ült.
- Carlisle. - kiabálta Edward.
Majd megpillantottam Rosaliet és Carlislet akik ép a lépcsőn jöttek le.
- Edward mi történt? - ért le mellénk Carlisle.
- Bella La Push határán volt és Leah megtámadta. Egy karmolás van a hátán. - mondta Edward.
- Bella. Bella hallasz? - kérdezgette nevelő apám.
- Ig...Ig...Igen. - nyögtem.
- Edward vidd fel Bellát az irodámba. Rosalie hozd az orvosi felszerelésem. Esme nézd meg a többieket. - adta ki a feladatot Carlisle.
Majd újra éreztem az arcomnak csapódó levegőt. Majd, ajtónyílást és csattanást. Nyílást, csattanást. Megint nyílást és csattanást. Edward valami ágy szerűségre fektetett hassal, hogy ne a hátamra nehezedjek. De nem engedett el. Jobb kezével még fogott. És nem érdekelte, hogy csontropogtató erővel szorítom. Majd megéreztem két kezet a hátamon.
- Edward menj ki! - utasította Carlisle.
- Nem! - válaszolta a fia.
- Edward légy szíves menj ki! Le kell vennem Bella pólóját. És, ha Alice megérkezett küld fel. Rosalie vidd le Edwardot és ne engedd fel. Akkor se, ha Bella sikítani fog.
- Máris Carlisle. - hallottam meg Rose hangját.
Furcsa. Azt hittem utál. Akkor mért van itt? Miért segít, ha nem akarja, hogy itt legyek? Újra ajtónyitás majd csattanás. Carlisle visszafordult hozzám és éreztem hideg kezeit. Ahogy a pólómat tépi le. Nagyon jól esett a keze a szinte lángoló hátamnak. A hideg volt a gyógyír. Ami most hiányzott a testemből.
- Bella. Figyelj ide. Ez nagyon fog fájni. Kitisztítom a sebet. Majd bekötözöm. Érted?
- Ne… Nem… Nem fogom bírni. Hívd… Hívd ide Emmettet. Nem fogom… Tudni… Tűrni… - hebegtem.
- Máris szólok neki.
Alice? Ő meg mikor jött be? Nem is hallottam meg a lépteit. Sem, hogy belép az ajtón. De most csattanó lépteket hallottam és szitkozódásokat.
- Hogy a ragya meg nem ölné azokat a tetűt hordozó walesi dögöket. Hogy a szagukat még a legjobb After Safe se nyomja el. És még harap is az állatjuk. Legszívesebben a falhoz kenném azt az ostoba nulla voltos agyukat. - morogta Emmett.
Majd belépett a szobába. Hallottam, hogy a cipője az irányomba kopog. Majd megláttam az arcát. Velem szembe állt és lefogta a vállamat.
- Nyugi kiscsaj. Nem lesz olyan rossz. - próbált meg feldobni, bár ez nem nagyon ment neki.
- Én lefogom a lábát. - Jasper két kezét éreztem meg a vádlimon.
- Akkor kezdjük. - suttogta Carlisle.
Először nem éreztem változást. Majd egy maró érzés hatolt belém. Még az égésnél is melegebb volt. Szinte mintha egy lángoló vasdarabot szorítottak volna a hátamhoz. Felsikítottam és hörögni kezdtem. De hiába próbáltam meg felemelni a kezeim vagy a lábam. Mind négyet lefogták. Viszont se a sikítás, se a fájdalom nem tompult. Legszívesebben a halált vártam. Vártam, hogy mikor lesz minden sötét, hogy ne fájjon. De valamiért nem jött a megváltás. A fájdalom nem csitult. Nem szűnt. Majd hirtelen abbamaradt. Minden elmúlt. A fájdalom, a rossz érzés. Sőt minden érzés.
- Nyugalom Bella. Már nem fog annyira fájni. Emmett vidd fel Bellát a szobájába. - mondta Carlisle.
Aztán két erős tenyeret éreztem meg. Egyet a hátamon, egyet a combjaimon. Majd felkapott és felfutott velem az emeletre. Éreztem mikor letesz és, hogy valaki fogja a kezem.
- Mikorra fog rendbe jönni Alice? - suttogta Esme.
- Holnap már fog tudni mozogni. Így elvihetjük a farkasokhoz. De legalább egy hetet itthon kell töltenie, hogy rendbe jöjjön. - válaszolta Alice.
- Leah ezt még nagyon megbánja. - morogta Edward.
- Edward, ez a mi hibánk is volt. Hisz nem mutattuk be Bellát a farkasoknak. Te is megtámadtad volna. - felelte Jasper.
- Te nem láttad, mi történt. - kiabálta Edward. - Bella feltartott kézzel jelezte, hogy nem akarja bántani. És azt is mondta, hogy Cullen és, hogy holnap akarjuk bemutatni. Erre tudod mit gondolt Leah? Azt, hogy nem árt nekünk egy kis létszámcsökkentés. Direkt támadott Bellára. Érted? Direkt!
- Edward fiam. Nyugodj le, kérlek. Bella rendbe jön. És Leah is megkapja méltó büntetését. - mondta Carlisle.
- És, már csak azt nem tudom, honnan jött neki az a pókember trükk. Mármint a fára futás. A cigánykerekezés. Az az égből támadás. Eddig nem láttam ilyen mozdulatsort. - gondolkodott Emmett.
- Ez igaz. A vámpírok általában gyorsan és halálosan támadnak. De ő inkább volt kecses, ha szabad mondanom sexy. És inkább játszott a zsákmánnyal. Mintha inkább elcsábítani akarja az ellenséget, mint megölni. - merengett el Jasper. - Vajon honnan tanulta?