5.fejezet-Féligazság

VERSENY! Nyeremény: Előbb kap frisst!

Aki kitalálja, hogy honnan kezdtem én (Ivi) írni a folytatást, annak előbb elküldjük a következő fejezetet! Sok szerencsét!

5. fejezet – Féligazság

A nappaliban ültem, és vártam, hogy visszatérjenek.
A TV-ben valami idióta tinivígjáték ment.
A szokásos sztori. A lánynak tök jó élete van, aztán egyszer csak minden megváltozik… Szerelmes lesz egy srácba, akit nem érdekel… Bla bla bla.
- Olivia! Most nem adhatod fel! Küzdj érte! – biztatta a főszereplőt egy szeplős, agyon varrott arcú, szőke lány.
- Jaj, Carla, hisz te is tudod, hogy Samatha-t szereti. – sírta a lány.
- Ez nem igaz! Samatha, Peter unokanővérének vőlegényének, a bátyjának a barátnője. Kétlem, hogy megcsalná a barátja öccsének, menyasszonyának unokanővérével!
Na, ez az a film, amelyik megnyerné a "világ leggagyibbul előadott, leggagyibb történetű, leggagyibb színészekkel tele" díját.
Ideje, hogy elmenjek hányni…
Kár, hogy nem tudok.
Ha, valamitől, hát ettől a filmtől biztosan kijön a popcorn belőled.
Már épp álltam volna föl, hogy felmenjek a szobámba, amikor lépteket hallottam az ajtó felől.
Ha lenne szívem, már tutira kiugrott volna a helyéről.
Amint beléptek az ajtón, a huzat behozta nekem Edward csodás illatát.
Mélyet szippantottam a levegőből.
Megpróbáltam felállni, hogy üdvözölhessem őket.
De a hátam tiltakozott.
- Au… - suttogtam. Igazából nem akartam hangot adni fájdalmaimnak, de ösztönös volt.
Edward szeme hirtelen rám villant.
Feszült, kifürkészhetetlen pillantással nézett rám. Majd a düh eluralkodott vonásain.
Megijedtem.
Vajon mit tettem? Miért ilyen dühös rám??
Még mindig dühtől égő szemmel, odajött hozzám és leült a mellettem lévő helyre.
- Hogy van a hátad? – kérdezte udvariasan.
- Volt már rosszabb is. – vontam vállat. De a vállvonogatás nem bizonyult túl jó ötletnek.
Hangosan felszisszentem.
Edward megint átváltott dühösre.
- Edward, miért vagy dühös rám? – kérdeztem értetlenül.
- Mi? – pupillája kitágult a meglepetéstől.
- Azt kérdeztem, miért vagy dühös rám. – ismételtem.
- Hallottam. De miért feltételezel ilyet?
- Mert dühösen meredsz rám. – inkább kérdésnek hangzott, mint kijelentésnek.
- És miből gondolod, hogy rád vagyok mérges? – kérdezte egy féloldalas mosoly kíséretében.
Elakadt a lélegzetem. Nem mintha szükségem lenne rá. De szó szerint elakadt. Annyira gyönyörű, amikor így mosolyog. Meg általában mindig.
- Nos? – türelmetlenkedett, de én még mindig nem szedtem össze a gondolataimat.
Gyorsan elfordítottam a fejemet.
- Hát… Ha nem rám vagy mérges, miért nézel így rám?
- Miért, hogy nézek?
- Gonoszan. – vigyorodtam el.
Erre ő is elvigyorodott.
- Hé, család – kiáltott fel Alice -, Rosalie-val elmegyünk vásárolni, ki jön velünk?
- Én szívesen megyek. – felelte Esme, egy anyai mosoly kíséretében.
- Rendben. Akkor induljunk. – ugrált Alice.
Esme, Rosalie és Alice kilibbentek a garázsba.
Emmett valami újságfélét olvasott. Csak úgy falta a benne lévő dokumentumot.
Egyszer csak, váratlanul felkiáltott:
- Hé, Jasper! Ezt nézd, ma játsszák azt a vámpíros filmet, amiről meséltem. Menjük el rá!
- Remek! – örvendett Jasper, és lelkesedése mindenkire átragadt.
Kuncogva kimasíroztak a garázsba.
Mennyire különböztek Alice, Rosalie, vagy éppen Esme kecses mozgásától.
Ők inkább büszkén jártak.
Mondjuk nincs is mért szégyenkezniük…
Ezt a lakást elnézve, nem valami szegények. Mondjuk, nem kell ételre, italra költeni a pénzt, de azzal hosszútávon nem sokat lehet spórolni. Vajon mit csinálhatnak, hogy csak így „dől a lé”?
- Carlisle hol van? – kérdeztem Edward felé fordulva.
- Miért? Fáj valamid? – úgy tűnt, mintha tényleg féltene. Áh, dehogy. Csak nem akarja, hogy leszidják, mert nem vigyázott rám eléggé. Biztos ez az oka.
- Nem, nem. – nevettem. – Szóval, akkor ketten maradtunk…
- Igen. – mintha ezt a szót végtelenül boldogan ejtette volna ki. Jaj, Bella ne képzelődj már! – szóltam magamra.
Nem szerethetek belé. Először is, ő túl jó hozzám. Mondhatni ártatlan. Másodszor pedig, nem sérthetem meg Anthony emlékét.
Hiszen még ma is élne – jó talán nem, de nem halt volna meg miattam.
Megérdemlem, hogy mardosson a bűntudat. Egy önző, követelőző, gonosz ember voltam. Most is az vagyok, csak most vámpírban. Azt hiszem, nem kéne kísérteni a sorsot. Nem szerethetek Edwardba. Ő aranyszívű – és aranyszemű -, önzetlen, udvarias, kedves, és jól nevelt.
Túl jó lenne hozzám!
Nem engedhetem meg magamnak, hogy közelebbről is megismerjem. Ugyanúgy fogok bánni vele, mint Alice-szel, például. Bár, annyira talán nem leszünk jóban…
Remélem, hogy nem… Nem engedhetem, hogy ilyen sorsra jusson, mint én! Hogy miattam szenvedjen egész hátralévő – mégpedig, igen hosszú – életében.
Sosem voltam szerelmes – legalább is vámpírságom alatt -, nem most fogom elkezdeni!
Kinézett rám fekete pillái alól, és kíváncsiságtól égő szemmel méregetett.
- Kérlek, mond el, mire gondolsz! – sóhajtotta.
- Semmire. – sütöttem le a szemeimet. Semmire azon kívül, hogy milyen jól nézel ki, és, hogy nem szerethetek beléd.
- Na, ne mond! Mondd már el, kérlek! Tégy bizalmasoddá! – könyörgött.
- Pitizz! – vigyorodtam el.
Az ajka ravasz mosolyra húzódott.
- Azt hiszed, nem merem megtenni?
- Azt hát!
Féloldalas mosolyt varázsolt az arcára, és én elkábultam.
Megráztam a fejem, hogy kiűzzem belőle a furcsa ködöt.
Térdre ereszkedett előttem – bár nem úgy, ahogy meg szokták kérni valakinek a kezét -, és a kezeit az álla alá rakta.
Szempilláit rebegtette, és közben halkan sutyorgott:
- Kérlek! Kérlek, kérlek, kérlek!!!
Alsóajkát biggyesztette.
Elnevettem magam.
- Jó, rendben, csak kelj már fel! – vihogtam.
- Nos? – ült le mellém.
- Anthony-ra gondoltam. – mondtam lágyan. Nem mondtam el a teljes igazságot, de nem is hazudtam. Ezt hívják – azt hiszem – féligazságnak.
- Oh. – meglepetten pislogott. Az arca, alig láthatóan, keserű ráncokba szaladt.
- Mi a baj, Edward?
És ekkor, léptek zaját hallottunk meg. Mindketten, ösztönösen, az ajtó felé fordultunk. Majd a léptek zaja elhalt és a csöngő lágy zengése hallatszott.
-Ki az? -kérdeztem az előttem térdelő Istent.
-A postás, küldeményt hozott Isabella Volturinak. -morgott. -Volterrából.
-Gondolom Félix újabb küldeménye. -kuncogtam.
Megint kopogtak, de Edward nem mozdult előlem. Csak a szememet nézte megigézve. Én pedig elmerültem az aranybarna íriszekben, amik úgy néztek, minta hihetetlen lennék. Hogy lehet valakinek ilyen gyönyörű szeme? Most már kopogtak az ajtón, mire összerezzentem. Edward rögtön eltűnt előlem és hallottam, ahogy kinyílik az ajtó.
-Jó napot Isabella Volturit keresem. -mondta egy mély férfihang.
-Jó napot, a barátnőm gyengélkedik. Nem vehetném át én? -kérdezte azon a csontlágyító hangján.
-Oh, persze! -köhögött gondolom zavarában a postás.
Papír és doboz zörgés csapta meg a fülem majd csönd.
-Itt írja alá!
Golyóstoll susogása szállt a levegőben és elképzeltem, ahogy Edward a gyönyörű betűivel leírja a nevét.
-Köszönöm Mr.Cullen. További szép napot és jobbulást a barátnőjének.
-Önnek is!
Aztán ajtó csapodás és léptek zaja ütötte meg a fülemet. Éreztem, hogy Edward napfény illata közeledik hozzám, de továbbra is magam elé bámultam ahol nemrég még ő is ült. Egyre közelebb ért hozzám és egyre jobban éreztem a jelenlétét.
-Kaptál egy levelet és egy csomagot. A levélre az van irva, hogy engem nyiss ki előbb! És egy mosolygós smile vámpírfoggal van rá rajzolva. -kuncogott.
-Az csak Alec lehet. Mindig azt mondja, hogy egy Picasso veszett el benne, Alisson meg a Picassa-ja.
-Biztos betegek a Volterrában élő vámpírok. -nyújtotta nekem a hófehét borítékot.
Elvettem a küldeményt és mosolyogva paskoltam meg a mellettem lévő helyet. Istenem add, hogy ideüljön mellém! Edward fejcsóválva ült le mellém, és mindketten a boríték felé hajoltunk, hogy először meglássuk mi áll benne. Szét lassan bontogattam ki a leragasztásnál a papírt. Vajon mit írtak? Mi lehet otthon? Már csak egy kicsi hiányzott, hogy teljesen felbontsam. Ki írhatta? És máris nyit...
Bumm!
A kezembe lévő levélke egy robbanásszerű hanggal fecnikké vált a kezembe, körülöttem mindent beborított valami fekete trutymó ami a levélből robbant ki. Kikerekedet szemekkel néztem.
-Levélbomba! -mondtuk ki egyszerre Edwarddal.
Azonnal felpillantottam rá, de egyszerűen nem tudtam megállni. Nem ment, ezért elröhögtem magam. Edward teljes arcát illetve haját is a fekete korom borította el, de kicsit sem tompítva ellenállhatatlanságán. De ahogy én rajta, ő is elkezdett nevetni.
-Mi az? -kérdeztük meg egyszerre.
-Az arcod! -mutattunk egymás feje felé.
-Mi? -kaptunk a sajátunkhoz.
-Kormos. -mutattunk megint a másikéra.
Megint nevetni kezdtünk. Ha most valaki kívülről figyelne minket, biztos buggyantnak gondolna és nem állna messze az igazságtól. Egyszerűen annyira elfogott a röhögés, hogy hátradőltem, hogy levegőt vegyek, de nem vettem észre, hogy elfogyott a kanapé. És mintha krumpliszsák lennék, estem hátra. Először nem is gondoltam, hogy ez olyan nagy baj lenne, hisz vámpírként meg se kottyan. De amint a kemény talajhoz értem elkezdett sajogni a hátam, de irgalmatlanul. Azonnal felszisszentem.
-Bella! .kiáltotta Edward a következő percben pedig már mellettem térdelt.
Felpillantottam az arcára, ami olyan közel volt, hogy a lélegzetét is éreztem az ajkaimon. És teljesen elvarázsolt.
-Bella, jól vagy? -suttogta.
-Én...khm...Igen!
Aggodalmas arccal nézett, majd egy féloldalas mosollyal megfogta a kezem és segített felállni. Két lábra álltam, de a kiegyenesedés még nem annyira ment, mert a hátamon lévő bőr húzódott akárhányszor megmozdultam. De épp, hogy sikerült szintbe hoznom magam, két hideg kéz kulcsolódott a térdem hajlatára és hirtelen felkapott. Felsikkantottam a meglepéstől, de azonnal átkulcsoltam a lában Edward csípőjén és nyakán a kezem. Úgy csüngtem rajta, mint valami majom.
-Most meg mit csinálsz? -kérdeztem bosszúsan.
-Elviszlek arcot és hajat mosni. -rántotta meg a vállát és emberi tempóban kezdett el sétálni.
-Ha jól tudom csak a hátamnak esett baja, a lábaim épek.
-Igen, de nem akarjuk, hogy más bajod is essen. -kacsintott rám.
Feladtam az ellenkezést és inkább a vállára hajtottam a fejem. Nagy levegőket véve napfény, ápoló illatából. Annyira megnyugtató a közelsége. Nem! Ne is gondolj erre Bella! Csak bevisz a fürdőbe és azzal a lágy ujjaival megmossa az arcod. Semmiség lesz! De ha egyszer olyan felüdítő itt érezni az oldalamon. Vajon Anthony mellett is ilyen jól éreztem magam? Bárcsak emlékeznék...
-Mire gondolsz? -kérdezte meg a kísértőm mikor benyitott a szobájába.
-Arra, hogy miért itt vagyunk. -hazudtam, de persze ez is érdekel.
-Azért, hogy megmosdassalak. -kuncogott.
-Nem vagyok dedós, akit meg kell fürdetni. -morogtam, de legbelül teljesen feltüzelt a gondolat.
-Attól még megfürdetlek, és kész! -jelentette ki ellentmondást nem tűrően.
Benyitott a kék csempés, még saját szememmel sosem látott fürdőszobájába. Az egész árasztotta magából a „Vigyázz mert az Isteni Edward Cullen fürdőszobája vagyok!” imidzset. A bal oldalon egy nagy két személyes kád, a másik oldalon zuhanyzófülke volt, előrébb mosdó, szekrény. Mintha valami puccos hotel mosdójába lennék az elnöki lakosztályban.
-Szép fürdőszoba! -bókoltam.
-Kösz, de a tied is ilyen, csak más színű.
-Ha nem mondod észre se vettem volna. -hecceltem, miközben letett a kád szélére.
-Pont ezért mondtam. Amúgy a haverjaid elég kifejezőek. -nyúlt mögém és nyitotta meg a csapot.
-Mert Emmett olyan normális vámpír. -jegyeztem meg.
-Emmett még embernek se volt normális. Szerintem a gólya fejre ejtette, vagy a bába, de nem százas, az biztos. -rázta a gyönyörű bronzhaját, ami simogatta az arcomat.
-Vagy baseballoztak az agyával, és valaki akkorát ütött, hogy nem csak hazafutás lett belőle, de még a labdát is elvesztették.
-Meglehet. -kuncogott Edward, majd visszatért elém.
Megfogta a lábai mellett tartott combjaim és maga köré fonta majd kicsit megdöntött. Így a kád felett lebegtem, mint valami kötözött emberáldozat.
-Hé! Mit csinálsz? -kérdeztem.
-Nyugodj meg Bella! Nem foglak belefojtani a vízbe, mint valami szadista gyilkos. -nevetett és valami meleget tett a hajamhoz.
Forró vízzel kezdte el öblögetni a hajam és hosszú ujjai fésülték a hajam hátra. Lehunytam a szemem és csöndben élveztem a pillanatot. Soha életemben nem éreztem még ilyen fenséges dolgot. Teljesen megnyugodtam és pihekönnyűnek éreztem magam. A napfényillat teljesen átárt majd valami mással keveredett. Egészen addig, míg valami csúszásra emlékeztető hangot nem hallottam én pedig Edwarddal magamon a kádba zuhantam.

Pusy:Ivi