6. fejezet - Röhejes deja vu

Felsikítottam, ahogy a kádba érkeztünk. Csak akkor tud velem ilyesmi történni, mikor fáj a hátam?

-Istenem! Bella jól vagy? -kérdezte Edward, miközben próbált lekászálódni rólam.

Az arcom teljesen biztos, hogy vörös lenne, ha még ember lennék. De most még a zavar is messziről elkerült, annyira fáj a hátam. Mert nem nagyon tesz jót neki a nagy súly, bár az biztos, hogy a hideg ennek ellenkezőjét teszi.

-Fáj a hátam. -nyögtem.

Edward hiába próbált meg leszállni rólam, egyszerűen annyira csúszott a vizes kád. Az egyik combja pont a lábaim között terpeszkedett, a kezei pedig körülvették a fejem. Én hálát adok, hogy Emmett nincs itt, mert még elképzelni se merem, hogy mikre gondolna. Végre Edward lekászálódott rólam és mellém került.

-Bocsi, nem akartam! -mentegetőzött.

-Semmi, csak keljünk fel!

Edward szállt ki először, majd engem is kisegített.

-Bocsika, nem akartam. -túrt a hajába.

Zavarban van, de aranyos. Mi? Nem, nem aranyos! Te pedig, vagyis én elfordítom a fejem. Most! De nem fordultam. Most megfordulok! A fene, miért nem fordulok el?

-Gyere segítek kiszállni! -mosolygott rám.

Megmozdulni sem bírtam, csak néztem, ahogy felém közeledik, majd megragad és lágyan kiemel. A kezei alatt a bőröm még vámpírként is melegedni kezd. Szikrák kezdtek körülöttünk pattogni, ahogy egymás szemébe nézve álltunk. Elsüllyedtem az aranybarna ketrecben és már nem szabadultam.

-Khm... Asszem én átöltözök! -nyögte.

-Ja...izé..én is. -bólogattam

-Akarod, hogy segítsek? -kérdezte perverz mosollyal az arcán.

Majdnem igent nyögtem, de még jó, hogy van eszem.

-Ezt ne csináld, mert úgy nézel ki, mint Emmett. -morogtam és elindultam az ajtó felé.

-Jaj ne már, Bella megfázol ha kimész! Te tusolj le, és én hozok neked egy ruhát.

-De...

De már senki nem volt mellettem. Hát így elég nehéz visszautasítani valakit. De a legrosszabb, hogy ezt szeretem benne. Szeretem? Jaj, olyan hülye vagy, Bella!

A fürdő teljesen felengedte az izmaimat. Mindig szerettem tusolni, mert az olyan emberi. És sajnos a mostani létezésembe semmi lazító vagy szórakoztató nem volt.

-Bella! -szólt nekem valaki kintről.

Gyorsan megtörölköztem majd magam köré csavartam és a tükör elé léptem. Jól van. Úgy nézek ki, mint egy csapzott kutya, aki egy másik kutyával verekedett össze. Vagyis úgy, mint általában...

-Tessék? -kérdeztem.

-Meghoztam a ruháidat! -szólt be Edward.

Ez a hang! Annyira lágy, idegen mégis mintha ismerném. Vámpírként sose találkoztunk, mert egy ilyen pasira biztos emlékeznék. De akkor honnan?

-Köszönöm!

-Nincs mit!

Halk lépteket hallottam, amik a lépcső felé tartanak. Behunytam a szemem, és csak a neszezést hallgattam.

Bam, bam, bam, bam, bam, bam...

Elképzeltem, ahogy lesétál a lépcsőn, végig megy a nappalin, majd leül a kanapéra. Az egész olyan deja vu érzéssel töltött el. A francba! Mi van ma velem? Megráztam a fejem és elindultam kifelé a fürdőből. Az egész olyan hihetetlen. A vámpírság, Volterra, Cullenék, Edward. Főleg Edward! Annyira ismerem, de mégse.

Kisétáltam a szobába. Az egész árasztotta Edward hangulatát és lényét. Visszafogott és rendes, mint egy 19. századi szoba. A fekete kanapén voltak a ruháim összehajtva, ezért odamentem és fölkaptam őket. Azért van, amire jó a vámpírsebesség. Felrángattam magamra, és a törölközőt gyorsan kiterítettem a szobámba. Azért kicsit furcsa érzés, hogy néhány perce Edward még a fehérneműs szekrényembe turkált. Az biztos, hogy rák vörös lennék most emberként.

-Bella!

Azonnal a hanghoz rohantam, ami a kanapéról szállt felém. Edward az asztal felé hajolt és nézett valamit a kezében. Az ülés mögé léptem és egy kicsit ráhajoltam, hogy lássam mi az. Valami szürke dolgot érintettek hosszú ujjai.

-Mi az? -kérdeztem.

Kicsit hátrébb hajolt a kanapén, így tökéletesen összesimult az arcom bal és az ő arca jobb fele. A kezében lévő tárgyat közelebb vonta.

-A csomag. -válaszolta kurtán.

Persze! A levélbomba mellé egy csomagot is kaptam, amire nagy betűkkel van ráírva, hogy másodjára bonts ki. A szemetek. Még egyszer nem veszem, be a hülyeségüket.

-Bontsd ki! -vontam vállat.

Hirtelen eltűnt mellőlem és szembe állt meg.

-A te nevedre jött. Te bontsd ki!

-Talán félsz tőle? -kérdeztem egy gonosz mosollyal az arcomon.

-Csak annyira amennyire te! -vágott vissza és felém nyújtotta a dobozt.

-Kösz nem! Meghagyom a lehetőséget.

-Hölgyeké az elsőbbség! -rázta a fejét.

Így nem megyünk semmire! Ki kéne találni valamit, amivel nem tudjuk megint felrobbantatni magunkat. Vagy csak hagyjuk a fenébe.

-Szerintem hagyjuk meg Emmettnek! -vetettem fel.

-Szerintem i...

Hirtelen berobbant a ház ajtaja és Alice futott be rajta. Kikapta Edward kezéből a csomagot és elkezdte kinyitni. Edwarddal egyszerre ugrottunk felé.

-Alice neeeeeeeeeee!

De a csomagoló papír már a földön volt. Alice pedig egy DVD-s dobozt tartott a kezében és a fejét rázta.

-Nyuszivámpírok! -sóhajtotta.

Persze annak könnyű, aki látja a jövőt! Rögtön a TV-hez futott és betette a lemezt a lejátszóba. Edward felkapta a távirányítót és bekapcsolta. A képernyő bekapcsolt majd hirtelen Demetri szobája villant be. Egy asztal állt a közepén, ami mögött két szék tátongott. A falon a következő felirattal: Tények! Tényleg? Hirtelen valami latin zene kapcsolódott be a képhez és két vörös ruhás táncosnő lépett be. Vagyis, hogy pontosabb legyek táncolt be. Egyik se bizonyult valami ügyesnek, mert inkább a diszkós kézmozdulatos csipőrángást mutatták be. És ugye a szőrös lábuk se épp valami vágygerjesztő. Aztán hirtelen megfordultak és megláttam az arcukat. A röhögés a teljes testem rázta. Alec és Dem táncolt magassarkuban, vörös miniruhában. A dal sodródott tovább és a tánc is folytatódott. Alec felugrott az asztalra és valami rúdtáncszerű vonaglást mutatott be. Demetri kecses csípőmozdulatokkal lépkedett a helyére. Aztán ahogy jött eltűnt a zene. A két fiú pedig egyszerre ugrott ugyanarra a székre.

-Húzz a fenébe Alec! -morogta Dem.

-Ez az én székem te majom!

-Kussoljatok már! -szólt közbe Félix aki gondolom a kamera mögött állt.

A két fiú gonoszul egymásra nézett majd elsötétült a kamera. Néhány másodpercre rá újra visszajött a kép. Most már Félix és Demetri ültek az asztalnál.

-Jó estét a kedves nézőknek. Ez a Tények! Tényleg? Én Demerina Volturina vagyok. -mosolygott Dem.

-Na nem ezt én nem csinálom! -kelt fel Félix.

Kisebb kuncogásokat hallottam oldalról, de egyszerűen rátapadtam a képernyőre.

-Kussolj Félix! -morogta Alec.

Újabb sötétség majd már Alec és Dem ült a képernyőn.

-Én pedig Alecienta Volturisa vagyok. Mai híreink csak most, csak önöknek, csak egyszer.

A kép hirtelen váltott és már Dem arca látszott közelebbről.

-Megtörént a csoda! Jane Volturi leborotválta a lábát. Ennek a videói bizonyítéka is van. Erre a nagy dologra, csak 2341 évet kellett várnunk. A következő videót csakis erős idegzetű vámpíroknak ajánljuk.

A kép most egy fürdőszobát vetített. A készítő az ajtóból vette fel amint Jane egy törölközővel maga köré csavarva egy borotvát húz végig a lábán. Majd egy kicsivel messzebb újra. A rózsaszín borotvát vízbe merte majd megint végighúzta. Egészen addig, amíg a kamera nem kezdett el sípolni mert lemerült az akku. Jane hirtelen felkapja a fejét és a kamerába pillant.

-Alec! Meghalsz! -rohan a kamera után.

Aztán újra Dem szobájába kalauzoltak minket.

-A kamerát kezelő urat súlyos sebesélülésekkel az országos korházba szállították. Reméljük túléli a sebesüléseket és sikerül kiműteni a seggébe szorult borotvát. -rázta a fejét Dem.

Most Alecre közelített a kamera, aki a papírjait rendezte majd felpillantott és vörös rúzsos ajkával egy csókot dobott.

-Hölgyeim és uraim! A következő képeken a palota hölgytagjait láthatják amint házisárkánnyá változnak. Ezek a hölgyek valamikor normális vámpírok voltak. De találkoztak Caiusdzillával és ez lett velük. Borzalmas.

A kamera most Heidi szobájába repült. Az ágyon három nő feküdt zöld pakolással az arcukon. Midig is furcsák voltak ilyennel az arcukon. Hirtelen Félix óriási mosolya csúszott a kamera képébe. Egy botot fogott amivel a lányok talpához közeledett. Egyre közelebb ért és hirtelen rácsapott mindegyikre. A három lány egyszerre ugrott fel. Óriási röhögés áradat pusztított a Cullen házban. A látvány magáért beszélt. Aro, Marcus és Caius ült az ágyon vörös szemekkel és zöld arccal.

Majd újra a két fiú kúszott be a képernyőre.

-És most nézzük meg, hogy áll Félix a Nagy Szobaalakítással! -olvasta Dem.

Most az én szobámat láttam. Vagyis ami volt. Most a falak feketére voltak festve és láncok lógtak le róla. Az egyik falon több félmeztelen pasiról voltak képek felragasztva.

-Mint látjátok nagyon jól haladunk. Most tesszük be a péniszre hasonlító törölköző tartót. Higyjétek el, készen leszünk. -mondta Félix egy sárga védő sapkában, miközben a hüvelykujját felmutatta.

-Köszönjük Félix. -mosolygott a képbe Alec.

-És önöknek is a figyelmet ne feledjék egy hét múlva ugyanitt addig is várják a Tények! Tényleg?-et! Jó estét! -búcsúzott el Demetri.

Majd újra felhangzott az a latin zene és eltűnt a kép. Egy felirat rajzolódott ki mintha vérrel írták volna: VÉGE

Majd teljes sötétség. És teljes csönd, majd hirtelen egy öblös nevetés harsant fel.

-Ezek állatok!